Mi az a Golgi-készülék?

Mi az a Golgi-készülék?
2020.08.10.

1843 július 7-én született Camillo Golgi olasz orvos, aki számos kutatási eredménnyel bővítette az idegrendszerrel kapcsolatos ismereteinket. Az ő nevéhez fűződik például egy olyan festési eljárás, amelynek segítségével egy-egy idegsejt teljes egészében megfesthető, ami így mikroszkóp alatt láthatóvá válik. A legtöbben azonban nem erről a módszerről ismerjük a nevét, hanem egy sejtalkotóról: a Golgi-készülékről.

A Golgi-készülék a sejt belső membránrendszerének egyik tagja, amely néhány egymás mellé rendeződő membránlemezből áll. Állati (pl. emberi) és növényi sejtekben is megtalálható. A feladata elsősorban az, hogy a fehérjéket szétválogassa, a feladatuknak megfelelően módosítsa, majd különböző helyekre elirányítsa őket (például más membránokba, vagy a sejten kívülre). Képzeljétek el ezt úgy, mint egy munkaügyi központot. Válogatás nélkül érkeznek be a legkülönbözőbb feladatot ellátó emberek, akik itt tudják meg, hová kell menniük. Sőt, itt kapják meg a pozíciójukhoz tartozó egyenruhát és a szükséges eszközöket is. A Golgi-készülékkel kapcsolatos biokémiai folyamatok többségét a mai napig nem ismerjük teljes mértékben: ez is a biológiának egy olyan területe, ahol sok felfedezés vár még ránk.


Ha tetszett ez a kis írás, ne felejtsd el követni a Krétablog facebook oldalát.

Rajz: saját

Vissza